A Harvard megmérte, ki és mitől érzi életét örömtelinek és értelmesnek – az eredmények meglepőek

Spoiler: nem a nyugat-európai fiatal és nem a pénztől.

Széthúzás, irigység, rosszindulat – hol járunk? És mi a megoldás?
Miközben idehaza ki-ki a saját portája előtti sepregetés, azon belül is elsősorban a személyes kommunikációjának átgondolása és felülvizsgálata helyett határozottan tudni véli, hogy
a társadalmon belüli agresszió első számú (hovatovább kizárólagos) oka valamely ellenoldali politikus,
és miközben visszatérően magyarázzák nekünk okos, világlátott emberek, hogy nincs még egy ilyen széthúzó nemzet, mint a magyar, a helyzet további romlásáért felelős tényező pedig a NER, mit látunk a legjelentősebb német lapok címlapján? Egy közvélemény-kutatáson és mélyinterjúkon alapuló friss tanulmányt, amely szerint
a németek 89 százaléka szerint agresszívak egymással az emberek, és 87 százalék szerint mélyülnek az országban az árkok.
Miközben a megkérdezettek bő háromnegyede tartana kívánatosnak több valódi közösségi élményt, a hozzájuk képest másképp gondolkodókra is kiterjedően, csupán kilenc százalék véli úgy, hogy az elkövetkező évtizedben lesz előrelépés ezen a téren.
A számadatok mind-mind romló tendenciát mutatnak
a két évvel ezelőtti kutatáshoz képest – ráadásul egybecsengenek egy részben hasonló témájú francia kutatás eredményével, amelyben a megkérdezett franciák 92 százaléka állította, hogy a társadalom, amelyben él, erőszakos, és ez az erőszak egyre csak fokozódik.
„Társadalmi bizalmatlanság, csöndes elidegenedés és a bizakodás hiánya” – így összegzi a német helyzetet a Die Welt. A konkrét mélyinterjúkban egy hatvanéves nő például elmondja: „mindenütt széthúzást, irigységet és rosszindulatot lát az ember”, egy 35 éves nő pedig kijelenti:
„Nem akarom felidegesíteni magam, úgyhogy már csak magammal és a családommal foglalkozom”.
A kutatást megrendelő alapítvány (egy identitással kapcsolatos kérdéseket vizsgáló filozófiatudományi szervezet) vezetője szerint a riasztó helyzet elsődleges oka az erősödő énközpontúság. A rengeteg aktuális probléma miatt sokan igyekeznek visszahúzódni a saját köreikbe; a fárasztóbbnak ítélt vagy másképp gondolkodó embertársaikat gondosan kerülik. 84 százalék egyet is értett azzal az állítással, hogy
az eltérő véleményen lévő emberek már alig fordulnak egymás felé, és egyre kevésbé állnak szóba egymással.
A leginkább konfliktuskerülő korcsoport a legfiatalabbaké, a 18–29 éveseké: ők kifelé igyekeznek a lehető legkisebb feltűnést kelteni, megelőzendő, hogy támadási felületet kínáljanak. Ennek megfelelően
a vizsgált német fiatalok 48 százaléka állította azt, hogy egyáltalán nem mondja meg nyíltan a véleményét,
mert fél a kritikáktól (az össztársadalmi átlag sem alacsony: 40 százalék). Hasonlóképpen a fiatalok azok, akik a legnagyobb arányban tartják nehezen elviselhetőnek az övéiktől eltérő meglátásokat – minden negyedik német huszonéves állította ezt magáról.
Egyidejűleg a vizsgált németek mindössze bő egynegyede érzi magát biztonságban a közterületeken,
és csupán szűk egyötödük véli úgy, hogy kellően védett az olyan külső fenyegetésekkel szemben, mint a háború, a terror vagy egy kibertámadás. Arra a kérdésre, hogy melyek a legaggasztóbb problémák, a megkérdezettek
az ország gazdasági helyzetét, a migrációs politikát, a megfizethető lakhatást, az inflációt és az időskori szegénységet nevezték meg (az éghajlatváltozásnak nyoma sincs a listán, sic transit gloria Thunbergi).
Végezetül egyvalami még kiderül a tanulmányból, nem mintha a spanyolviasz lenne: leginkább azok érzik úgy, hogy létezik társadalmi összetartás, akik személy szerint aktivizálják magukat – akár valamely sportegyesületben, akár önkéntesként, a szomszédságban vagy politikai jellegű kezdeményezésekben.
A kutatók rámutattak: e tekintetben nem felülről kell a segítséget remélni,
az efféle csodavárás ugyanis ma már nemigen hoz eredményt; a helyzet javításáért maguk a polgárok is felelősek, nekik kell odatenniük magukat, meghallgatniuk másokat és megpróbálni néha mások szemszögéből is nézni a világot.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Spoiler: nem a nyugat-európai fiatal és nem a pénztől.
(Nyitókép: Magyar Nemzet / Hatlaczki Balazs)
Ezt is ajánljuk a témában
A HVG cikkéből kiderül: egy Valenciában élő megkérdezettel előfordult, hogy egy idős néni „előreengedte a boltban, amikor csak kevés dolgot vásárolt”. Nem semmi! Francesca Rivafinoli írása.
Ezt is ajánljuk a témában
Régi nagy barátunk megint elfelejtett a saját háza táján söprögetni. Francesca Rivafinoli írása.
Ezt is ajánljuk a témában
Tényleg nyugati programokra kell befizetni, hogy csillogó szemű, mosolygó magyarokat lássunk? Vagy netán elegendő jófejnek lenni a mellettünk ácsorgóval?